Építőipari hírek, kivitelezési információk

KIVITELEZÉS

KIVITELEZÉS

A Mapei Kft. árbevétele tavaly meghaladta a 10 milliárd forintot

Az építőipari Mapei Kft. árbevétele tavaly 5 százalékkal, 10,2 milliárd forintra emelkedett, a cég idén további emelkedésre számít, mert úgy vélik, hogy 2017 az építőipar éve lesz .

2017. január 20. - Kr0nner

A Mapei Kft. elégedett az elért eredményekkel, bár tavaly év elején még nagyobb növekedésre számítottak, miután az első negyedévében még 9 százalékos volt a növekedés, amely az év hátralévő részében fokozatosan lassult.A közleményben Markovich Béla, a cég ügyvezetője kifejtette, a várakozásokkal…

Tovább

Több mint 17 milliárd forintból fejleszti a Lechner Tudásközpont az építésügyi informatikát

Csaknem 17,5 milliárd forintos támogatást kapott informatikai fejlesztésekre a Lechner Tudásközpont, a programok megvalósításával az e-közigazgatás néhány éven belül kiterjedhet az építési-beruházási folyamatokra is.

A Lechner Tudásközpont keddi közleménye szerint az e-építés program 7,762 milliárd, a 3D alapú adatinfrastruktúra-projekt 9,75 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Unió Európai Szociális Alapjától, illetve magyar költségvetési forrásból. A tudásközpont…

Tovább

Szakértők: lassan kezd stabilizálódni az építőipar

Az építőipar teljesítménye tavaly novemberben is csökkent az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor lassan elkezdett stabilizálódni az ágazat.

A KSH hétfőn közzétett adatai szerint az építőipar termelése tavaly novemberben 14,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, az épületek építése 2,5, az egyéb építményeké 25,7 százalékkal csökkent. Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene november végén 24,0…

Tovább
süti beállítások módosítása