Építőipari hírek, kivitelezési információk

KIVITELEZÉS

KIVITELEZÉS

Javultak az amerikai építőipar kilátásai augusztusban

Az amerikai lakásépítő cégek optimistábban ítélték meg kilátásaikat augusztusban, mint egy hónappal korábban.

2017. augusztus 15. - K. Kelemen

Az amerikai lakásépítők nemzeti szövetsége (NAHB) kedden azt közölte, hogy a több száz lakóingatlan-építő cég megkérdezésével készült augusztusi index 68 pont lett, négy ponttal meghaladva a júliusi 64 pontot, ami november óta a legalacsonyabb volt.

Tovább

A bürokrácia akadályozza az észak-erdélyi autópálya-építést Romániában

A romániai Pro Infrastructura egyesület a román állami hatóságokat okolja az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres (Campia Turzii) és Marosvásárhely közötti szakasza építésének lassúsága miatt.

Az infrastruktúrafejlesztések monitorozásával foglalkozó egyesület hétfőn tett közzé egy múlt héten készült 16 perces légi felvételt, amelyet a 47 kilométeres útszakasz fölött végigrepülő helikopterről filmeztek. Amint a képekhez mellékelt közleményben az egyesület megállapítja: nem az útépítő cégeken múlik, hogy a távból csupán 21 kilométeren folynak munkálatok. A hatóságok ugyanis nem szerezték meg a környezetvédelmi engedélyt, amely hiányában nem lehet kiállítani a munkálatok elkezdéséhez szükséges építési engedélyt. Így az útépítő cégek hiába kaptak utasítást már tavaly májusban a munkálatok elkezdésére, az állami intézmények késlekedése miatt nem láthatnak a munkához. 

Tovább

A növekvő kereslet húzhatja az építőipart

Az építőipar növekvő szerződésállománya jelzi az ágazat fellendülését a nyilatkozó szakértők szerint, akik ugyanakkor kiemelték a munkaerőhiány miatti kockázatokat is.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint az új szerződések számának folyamatos gyors növekedése azt jelzi, hogy a következő fél, illetve egy évben is adott a kereslet, ami húzhatja magával az építőipart. Kockázatot jelent viszont, hogy a kivitelezők egyre nagyobb munkaerőhiánnyal szembesülnek, ami már most is korlátozza az ágazatban lévő növekedési potenciált - közölte. Horváth András, a Takarékbank elemzője kiemelte, hogy a növekedéshez egészséges szerkezetben mind a magán, mind a kormányzati szektor beruházásai hozzájárulnak.

A szakértő szintén úgy látja, hogy a fellendüléssel kapcsolatban érdemi kockázatot a fellépő szakemberhiány jelenthet, de szerinte ez elsősorban a béremelési versenyben kevésbé részt venni tudó mikrovállalkozásokat érinti. Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója szintén úgy vélte, hogy az alacsonyabb tőkével rendelkező vállalatok nem lesznek képesek teljesíteni a megnövekedett igényeket, és ez egyes beruházások leállását vagy elindulásának meghiúsulását eredményezheti.

 

MTI

Tovább nőtt az igénylések száma, van ahol már több kérelmet adnak be új lakásra

 

Csaknem minden pénzintézetnél jelentősen nőtt a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylések száma az első öt hónapban, és többszörösére emelkedett a folyósított összeg is az egy évvel korábbihoz képest. A trend is megfordult több banknál: az új lakás vásárlásához vagy építéséhez benyújtott kérelmek száma már meghaladja a használt lakásra beadottakét - derült ki a nyilatkozó pénzintézetek válaszaiból.

 

Tovább

Új híd épül Budapesten, kiírták a nemzetközi tervpályázatot

Közvetlen közúti kapcsolat jön létre Dél-Budapesten; a létesítmény Észak-Csepelen keresztül köti össze a Galvani út vonalában Dél-Budát, az M1/M7 bevezető szakaszát Dél Pesttel, a Jászberényi útig - tájékoztatott a KKBK Nonprofit Zrt. pénteken .

A kétszer 3 sávos új Duna-híd nemzetközi, meghívásos tervpályázata megjelent, erre 17 magyar és külföldi tervezőiroda jelentkezett; az előminősítést követően pedig még 5 pályázó adhatja be tenderét. A jövő évben dől el, hogy mely tervek alapján készülhet el a híd.
Az átkelő kiépülésével naponta 42 000 gépjárművel csökken a belvárosi hidak, illetve napi 8 ezer autóval az Üllői út forgalma - tartalmazza a közlemény. Ugyanakkor a híd nyomvonalának meghosszabbításával egy új fővárosi, déli körgyűrű alakulhat ki, közvetlen összeköttetést teremtve Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között.

Tovább

Már csaknem ötvenezer családot érintett a csok

Eddig csaknem ötvenezer családot támogattak a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) segítségével, 126 milliárd forinttal - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerdán sajtót

Novák Katalin felidézte, hogy mintegy két éve vezették be a juttatást. Kiemelte, dinamikusan nő az érdeklődés, a támogatott családok és az igénylők száma. Csupán ez év májusában 10 milliárd forinttal emelkedett az e célra fordított összeg - tette hozzá.

Tovább
süti beállítások módosítása