Építőipari hírek, kivitelezési információk

KIVITELEZÉS

KIVITELEZÉS

A növekvő kereslet húzhatja az építőipart

Az építőipar növekvő szerződésállománya jelzi az ágazat fellendülését a nyilatkozó szakértők szerint, akik ugyanakkor kiemelték a munkaerőhiány miatti kockázatokat is.

2017. augusztus 14. - Kr0nner

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője szerint az új szerződések számának folyamatos gyors növekedése azt jelzi, hogy a következő fél, illetve egy évben is adott a kereslet, ami húzhatja magával az építőipart. Kockázatot jelent viszont, hogy a kivitelezők egyre nagyobb munkaerőhiánnyal szembesülnek, ami már most is korlátozza az ágazatban lévő növekedési potenciált - közölte. Horváth András, a Takarékbank elemzője kiemelte, hogy a növekedéshez egészséges szerkezetben mind a magán, mind a kormányzati szektor beruházásai hozzájárulnak.

A szakértő szintén úgy látja, hogy a fellendüléssel kapcsolatban érdemi kockázatot a fellépő szakemberhiány jelenthet, de szerinte ez elsősorban a béremelési versenyben kevésbé részt venni tudó mikrovállalkozásokat érinti. Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. vezérigazgatója szintén úgy vélte, hogy az alacsonyabb tőkével rendelkező vállalatok nem lesznek képesek teljesíteni a megnövekedett igényeket, és ez egyes beruházások leállását vagy elindulásának meghiúsulását eredményezheti.

 

MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://kivitelezes.blog.hu/api/trackback/id/tr10012643139

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása